2014. május 22., csütörtök

A Légáteresztő Olibaba Pelenka

Egy kis teszt videó az Olibaba Mosható Pelenkák és egy hagyományos, ismert márkájú eldobható pelenka légáteresztő képességéről!



Ha végignézed meglátod, hogy a baba melyikben érezné jobban magát!



2014. május 20., kedd

Hogy működik ez a pelenka?

Se egy használati utasítás se egy tapasztalt anyuka, apuka aki bevezethetett volna a mosható pelenkák világába!

Egyszer csak ott volt! Színes volt, szép volt! Tele patentokkal és egy zsebnek nevezett lyukkal. Aztán voltak hozzá betétek is melyeket állítólag a zsebbe kellett helyezni. Ezek a betétek hivatottak ugyan is a nedvességet felszívni, és a baba bőrét is védik. Szóval ott volt előttem. Forgatom jobbra semmi, forgatom balra még mindíg semmi. Én ezt nem csinálom, gondoltam magamban.

És ekkor mint valami isteni sugallatra megérkezett Orsi, a feleségem. Ezt így kell mondta, és mire észbe kaptam már a gyereken volt a pelenka. Szóval első ismerkedésem a mosható pelenkával elég siralmasan végződött. De nem adtam fel, hisz ha másnak  megy nekem miért ne sikerülne megtanulni a használatát.

Jelentem sikerült. Egyszerűbb mint a pofon. Szóval nem kell megijedni, ha én meg tudom csinálni, akkor te profi leszel benne. A lényeg az ismerkedés. Rájöttem, hogy nem szabad ajtóstul rontani a házba. Meg kell ismerni a mosható pelenka működését. Amikor ez megvan pikk pakk megy a pelenka csere.

Összefoglalva:
Használata megeggyezik az eldobhatós pelenkáéval, csak ezt ugye kimossuk és újra felhasználjuk. Amennyiben zsebes Olibaba Mosható Pelenkát választassz, úgy az üzembe helyezés kibővül a betét zsebben való elhelyezésével. Amennyiben a mindent az egyben szériát választod nincs más dolgod mint a gyerkőcre adni.

Az Olibaba Mosható Pelenkái egytől egyig patentos kialakításúak, ellentétben az eldobhatók tépőzàras megoldásával. A patentok elhelyezése és az általuk nyújtott méretbeli állitás szabadsága több mint kielégítő. Így ahogy nő a baba úgy tud a pelenka is alkalmazkodni a gyermeked méretéhez.

(Tépőzáras mosható pelenka vásárlását azért nem ajánlom, mert nem lessz tartós darab. Sajnos vagy elszöszölödik, vagy a sok mosást nem fogja bírni. De a döntés a te kezedben van)

Egy szó mint száz. A pelenka használata egyszerű, nem kell félni tőle!

DE HOGY MI IS LESSZ A NAGY DOLOGGAL?

A KÖVETKEZŐ BEJEGYZÉSEM ERRŐL A KALANDRÓL FOG SZÓLNI.

2014. május 11., vasárnap

Kétségeim, amik voltak a mosható pelenkával.

Mikor feleségem gyermekünk születése előtt megemlítette a mosható pelenkát, mint lehetséges alternatívát, hát elég kétkedve fogadtam az ötletét. Volt egy két kifogásom, melyek nagy valószínűség szerint benned is felmerültek. Nézzük mennyire vagyunk egyformák!
  1. Hogy működik ez a pelenka?
  2. Mi lesz a nagy dologgal?
  3. Mosásig hol tartjuk a használt pelenkát?
  4. Külön mosógép kell majd neki?
  5. Éjjel nappal mosni fogunk?
  6. Meddig lesz jó, nem fog szétszakadni, tönkremenni?
  7. Olivér mit szól majd hozzá?
  8. Én be tudom majd pelenkázni vele?
  9. Biztos jó ez a babának?
  10. Nem lesz rossz az érzékeny bőrének?
  11. Mennyibe kerül? Mennyi?
  12. Mi kell még hozzá? Betét, kakafogó? Mi ez, legó?
És hasonló kérdések merültek fel bennem, melyekre az eltelt idő folyamán válaszokat is kaptam.

KÍVÁNCSI VAGY A VÁLASZOKRA? HAMAROSAN MEGKAPOD!

Addig is egy kis videó!

2014. május 7., szerda

Mi a mosható pelenkát választottuk!

Ami engem és Orsit, a feleségemet meggyőzött, az a baba egészséges ápolása és a mosható pelenka költség hatékonysága.

Számos érv és ellenérv olvasható a mosható pelenkákkal kapcsolatban, ezért én nem is térnék ki ezek újbóli részletezésére inkább saját tapasztalatomat osztanám meg az Olibaba mosható pelenkáival kapcsolatban.

A bejegyzés írásakor immár 17 hónapja használjuk a pelenkákat ami azt jelenti, hogy több mint 170 bevetésen vettek részt. (20 darab mosható pelenkát használunk, amit 3 naponta mosunk) Anyag és varrásbeli hibák ezidáig nem jelentkeztek, tehát kijelenthetem tartós termékről van szó! A mi általunk használt pelenkák két soros gombolásúak és zsebes kialakításuk van.

A nedvességet elszívó betétet kell a zsebbe helyezni. A betétek anyagát tekintve számtalan létezik. Mi az anti bakteriális tulajdonsággal bíró 5 rétegű szén szálas bambusz betétet használjuk, mely a szén szálnak köszönhetően abszorpciós képességgel is bír. Száradási ideje nagyon rövid! Szinte szárazon vehető ki a mosógépből! Plusz költséget egyedül a kaka fogó jelentett ami minimális ráfordítást jelent. Mi ebből is a bambusz összetételűt használjuk!

A mosható pelenka használatát férfi ember létemre az első pillanattól kezdve elsajátítottam. (A mosás még mindig a feleségem feladata)

NEKED MIK A KÉTSÉGEID? NEKEM IS VOLTAK!
(Hamarosan ezeket is megosztom)

2014. május 6., kedd

Ez lesz az első!

Elég nehéz elkezdeni valamit, valami olyat, ami ha nem is lesz korszak alkotó, de mégis, úgy érzed szeretnéd megosztani másokkal. Pláne úgy, hogy a témáról számtalan jobbnál jobb leírást tanulmányt is olvashatsz, feltéve ha belevetetted magad a témába. És persze marketing szempontból sem utolsó egy Web áruháznak valamilyen blogon is nyomulni, hisz ha sok az olvasó, akkor feltehetőleg az üzlet is jobban pörög.

Hát igen, mi egy Web áruház vagyunk, mosható pelenkákkal forgalmazunk és már nagyon régóta ezt csináljuk, bla,bla,bla...

De ez kit érdekel?

Hisz nem azért kattintottál ide, hogy megismerd mi mennyire profik vagyunk az eladásba. Zárójelben jegyezném meg. (pedig azok vagyunk) Igazából el vagy tévedve, össze vagy zavarodva. Túl sok információ kevereg a fejedben, ahol rendet kellene tenni.

Tegyük meg és rakjunk rendet, legalábbis pelenka fronton.

Babát vársz!  Gratulálunk!

Gyermeked születésével szülővé válsz és számtalan olyan döntést kell meghoznod ami már nem csak saját, hanem születendő gyermeked életére is hatással van. A gyermeked élete első 2 évében napi 24 órát tölt el pelenkában. Nem mindegy, hogy ezen időszak alatt milyen anyagokkal érintkezik a bőre és hosszú távon ez milyen hatással lesz fejlődésére.

Eldobható pelenka használatával napi átlagos mennyiséggel, 6 pelenkával számolva, 2 év alatt gyermeked 4380 db pelenkát használ el. Ezek a pelenkák a szeméttelepeken végzik és évek alatt bomlanak le, súlyos természeti károkat okozva ezzel az élővilágnak és a környezetünknek.

A mosható pelenka minden az egyben pelenka ami azt jelenti, hogy a pelenka már mindent tartalmaz ami a pelenkázáshoz szükséges, és csak egyszer kell megvenned, nem kell havonta költende rá ellentétben az eldobható pelenkával.

TE MIT VÁLASZTANÁL?